Horvát Sára

Az úgy volt, hogy volt nekem egy nagymamám. A nagyvárosi, nagypolgári konyha szocializmussal csitított maradványaiból is zseniális stíriai metéltek, és pont megfelelően odapirult grenadírmarsok kerültek a panel lakás csöppnyi asztalára. Anyám francia egyetemi évei alatt elsajátított konyhai tudása, és a New Yorkban eltöltött általános iskolás évek sok szempontból, így az ízek szempontjából is meghatározták a későbbi utamat. A kommunikáció és a pszichológia világából egyre inkább tolódtam egy csendesebb karrier felé: nekem a konyha egy templom, ahol egy meghatározott rendszer szerint, a legnagyobb békében történnek a folyamatok. Tisztaság, rendszer és alázatosság, az alapanyagok és a munka tisztelete: nekem ezt adja minden egyes tál étel. Ugyan iskolában is tanultam a főzést, mégsem vágytam soha étterembe, annál fontosabb a személyesség, az emberközeliség, a főzés örömének átadása annak, aki elfogyasztja az ételt. Most, két gyermek anyjaként a rugalmasságot is tanulom, mert jó pap holtig tanul - szerintem a jó szakács is.